Teljesség-ébresztő
tanfolyamok
ÚJ KÖNYV!!
Trénerképző
Ericksoni hipnózis
NLP
Betűvetés
Kreativitás
Álmok
A belső kert
Masszírozás
Nyelvjóga
Online-tanfolyamok
Egyéni tanácsadás
Eseménynaptár

Ki volt Erickson?

Dr. Milton H. Erickson a XX. század leghíresebb klinikai hipnoterapeutája volt, aki emberek ezreinek segített új alapokra helyezni az életét, a viselkedését, a gyógyulását. Súlyos betegségéből gyógyulva először saját életében figyelte meg, hogyan képes közvetlenül szót érteni a tudattalannal. Később orvosként és gyógyítóként alkalmazta a saját maga által fejlesztett hipnoterápiás módszereket.

Erickson csak részben volt tudatában annak, konkrétan hogyan is működnek sugallatai. Hipnotikus nyelvi és viselkedésmintáiról kétkötetes tanulmányt írt John Grinder és Richard Bandler, az NLP (neuro-lingvisztikus programozás) két alapítója.

Erickson többnyire transzba – megváltozott tudatállapotba – ejtette azokat, akik hozzá fordultak, máskor egyszerű beszélgetés során érte el az eredményeit; olykor egy-egy elejtett megjegyzése is megfordította a hozzá fordulók sorsát. Grinder és Bandler észrevette, hogy az Erickson által alkalmazott nyelvi minták minden szuggesztív kommunikációban megtalálhatók – tehát nemcsak a megváltozott tudatállapotokban –, így például a reklámban, a politikai szövegekben, a tehetséges pszichológusok, edzők, a jó szülők vagy barátok segítő megjegyzéseiben, vagy éppen a vallás és a filozófia szövegeiben – és ott is hatást fejtenek ki, nem csupán a formális hipnózis (vagy transz) keretén belül. Sőt, hamarosan arra a következtetésre jutottak, hogy felnőtt verbális kommunikációnk nagy részében sugallatokat adunk – csakhogy ennek nem mindig vagyunk tudatában. Így azt sem mindig tudjuk, milyen irányban befolyásoljuk mások tudattalanját, vagy éppen a sajátunkat.